Bemutatkozás
Harta nagyközség a Duna bal partján, Budapesttől 100 km-re délre fekszik.
A Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület Német Nemzetiségi Táncegyüttese 1963-ban alakult Öhl Jánosné vezetésével.
Mivel a falu német nemzetiségi hagyományokkal rendelkezik, így fontosnak tartották, hogy az egyedi hartai viseletet és táncokat minél többen megismerjék.
1982-ben a táncegyüttes művészeti vezetését Wünsch László koreográfus vette át, aki 2003-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Laci bácsi 2008 tavaszáig volt felnőtt táncegyüttesünk művészeti vezetője. Jelenleg felnőtt tánccsoportunk tánctanítását Kishegyi Simon végzi.
Tánccsoportunk eddigi művészeti vezetői megismertették és megszerették tagjainkkal és a közönséggel a hartai hagyományokat, táncokat, a néptánc szépségét/örömét.
Nagy siker övezi táncegyütteseink fellépését a helyi rendezvényeken, de szívesen tettünk és teszünk eleget a más hazai és külföldi felkéréseknek/ meghívásoknak is.
Táncegyüttesünk „Arany” minősítésű, Nívó Díjjal kitüntetett Kiváló Együttes.
A zenei kíséretet immár 25 éve Lehr Péter harmonikás látja el.
A német táncok mellett magyar táncok is szerepelnek a műsorban.
Az együttes 1987 óta működik egyesületi formában.
Célunk: a hartai hagyományok ápolása; a német nemzetiségi gyermek és felnőtt táncegyüttesek működtetése; népi és gyermekjátékok összegyűjtése, felelevenítése, terjesztése; a hartai helytörténeti gyűjtemény gyarapítása; a hartai német tájnyelv megőrzése.
Egyesületünk sajátossága, hogy a hagyományőrzés minden generációnál megjelenik. Van gyermek és felnőtt tánccsoportunk. Gyermek táncegyüttes vezetője 1982-1994-ig Iván Jánosné, 1994-től Iván Andrea. Gyerek táncegyüttesünk „Ezüst” minősítésű.
Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hagyományokhoz hű, színvonalas előadásaink legyenek.